Tudjunk meg minél többet a férfi eszközökről!

2020.09.18.

Úgy érzed, hogy néha jól jönne egy kis segítség? Vannak helyzetek, amikor szükség lenne az állóképességedre, de nem mindig vagy a toppon? Ma megmutatjuk, hogy mik lehetnek a segítségedre ebben a sarkalatos kérdésben!

Az egyik legjobb barát, a péniszgyűrű

Már az ókorban is bevett szokás volt a korai magömlés vagy épp a merevedési zavar kezelésére a péniszgyűrű használata. Bár anyagok tekintetében nem volt ennyire sokszínű a választék, mint ma, de az tény, hogy már akkor is előszeretettel alkalmazták.

Ma már jóval színesebb a paletta, így méret és rugalmasság tekintetében is rengeteg variáció közül választhatunk.

Hogy mire jó? Alapvetően egy eszköz arra, hogy segítsen a férfiaknak, hogy leküzdjék a merevedési zavarokat, és ha úgy hozza az élet, akkor késleltesse a magömlést. Emellett pedig tartós és igazán kemény merevedést okoz, amivel bárki, bármikor, bárhol megállhatja a helyét.

Természetesen jogosan merül fel a kérdés, hogy minek is húznál fel a legnemesebb testrészedre egy gyűrűt, ami elég szoros, és ezzel segíti a tökéletes kielégülést. Hidd el, mindenképp megér egy próbát, hiszen azáltal, hogy lassítja a pénisz vérkeringését, hosszú menetre számíthatsz. Óvszer esetén először a gumi kerüljön fel, aztán a péniszgyűrű, valamint ha félsz a szorult helyzetektől, akkor tény róla, hogy nehogy rajtad maradjon, azaz használj elegendő síkosítót. Rengeteg variációban állnak a rendelkezésedre a különböző péniszgyűrűk, hiszen akár vibráló darabbal is gazdagíthatod a gyűjteményed, akárcsak intelligens, kamerával felszerelt verzióval is.

A legfontosabb, hogy a péniszgyűrűt körültekintően használd, azaz semmiképp se lépd túl a 30 percet az alkalmazással, valamint sose helyezd fel, ha túlságosan szorosnak érzed. Ha pedig menet közben tapasztalod a diszkomfortot, mint zsibbadás, fájdalom, elszíneződés, akkor azonnal szabadulj meg tőle. A megfelelő anyag kiválasztása maximálisan egyéni, de érzékenység esetén kerüld az allergéneket.

Mire jó a péniszköpeny?

Gondolkodtál már azon, hogy nem vagy elégedett a szerszámod méretével? Minden férfi életében előfordul egy ilyen időszak, de arra nagyon figyelj, hogy ne állandósuljon. Ez sokat árthat a libidódnak és persze az önbizalmadnak is. Ha úgy érzed, hogy szívesen növelnéd a méretedet, akkor nyugodt szívvel próbáld ki a péniszköpenyt.

Ez nem csak hosszabbá, de vastagabbá is varázsolja a péniszedet, hogy maximálisan kielégítő élményben lehessen részetek. Ezek között is igen színes a választék, hiszen választhatsz vibrálót, péniszstimulálót, péniszhosszabbítót, vastagítót és akár ezek ötvözetét is. A határ a csillagos ég.

Ne habozz, válaszd ezeket a különleges eszközöket, és irány a tűzijáték!

(x)

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!